Andrew Greasy & Violet C. Landers

Egyetlen hobbija az írás volt. Szakmai karrierje mellett, íróként is szépen lassan taposta magának az utat. Ezernyi ötlete volt, melyeket, ha kellett, az éjszaka magányának ölelésében valósított meg. Közösségi oldalán, hétről-hétre osztott meg részleteket, egy-egy újabb írásából. Most is, egy regényen dolgozott épp, és talán ilyenkor, a késő esti séták alkalmával jöttek igazán, a legjobb gondolatok. Teljesen kikapcsolt az agya, csupán maga a sztori vonala vezette hazáig. Amint befordult otthonának kis utcájába, először észre sem vette a lányt, aki egy pad támláján ült, és térdére könyökölve figyelte a hozzá közeledő férfit. Drew, csak akkor kapta fel a fejét, mikor már a padhoz ért. A lány, finoman köhécselve jelezte, hogy ott van. Drew ránézett, és nem is értette, egy ilyen csinos lány, mit keres késő este egyedül az utcán. Egy sötét farmernadrág, és egy sportos, kapucnis felső volt rajta. A kapucni hanyagul hátracsapva, így felfedve a lány, hosszú, selymes barna haját. Mikor a lány ráköszönt, Drew még inkább zavarba jött. Írói és férfi képzelete szinte egyszerre indult be.

- Szia - köszönt oda hanyagul. - Mit keresel itt ilyenkor? - kérdezte furcsállva miközben újra körülnézett, de a lányon kívül senkit sem látott, közel s távol.

A lány, olyan üde bájos mosollyal nézett rá ezen a késői órán, hogy a férfi, azon nyomban elolvadt, s talán még a fáradtságáról is megfeledkezett.

- Téged - hangzott a válasz, amivel nagyon meglepte Drew-t. - Író vagy, igaz? Láttam pár írásodat. Olvastam is őket. Jól írsz. Tetszik nekem - közölte meggyőzően, miközben állát tenyerébe támasztotta, azt pedig a térdén pihentette továbbra is. Látszott rajta, hogy valami nagyon megragadta őt a férfiban.

- Ó! Köszönöm - felelte zavarába Drew.

- Mesélhetnél róluk! Én is szeretek írni. Hátha tudunk néhány ötletet adni egymásnak - mutatta magát lelkesnek a lány.

- Ilyenkor? - bámult rá kérdőn a férfi, s az órájára pillantott.

- Igen, mondjuk nálad - közölte a lány szemrebbenés nélkül. - Eléggé átfagytam, és már nem ülhetünk be sehova se - magyarázta meggyőzően.

- Hozzám? - hitetlenkedett a férfi. Ilyen szemérmetlenül még sose flörtöltek vele.

- Miért? Talán anyukád nem engedi, hogy ilyen későn egy lányt vigyél haza? - hunyorgott huncut pillantással a lány. Ki tudja mi járt a fejében.

- Már nem anyámmal élek - válaszolta a férfi.

- Akkor meg pláne nem értelek! - nézett a nő mélyen a férfi szemeibe, aki ettől annyira zavarba jött, hogy válaszolni sem bírt, csak a kezét nyújtotta a lány felé, és lesegítette a pad tetejéről.

- Callie vagyok - mutatkozott be a lány röviden, s ahogyan a férfira pillantott szinte megbabonázta.

- Drew - válaszolta a férfi. - Mit szólnál egy kávéhoz? - kérdezte.

- Késő van már hozzá. De legyen - felelt a lány beleegyezően, miközben az oldala mellé engedett karján, elégedetten rázta meg az öklét. Egymás mellett haladtak utcáról utcára, s Callie minden porcikáját átjárta a hideg szél. Mégis kitartóan sétált a férfi mellett. Drew még legalább öt utcányira lakott. Beszélgethettek is volna, de egymás közelsége is elég volt. A férfi mosolygott magában, mert mintha magánya is elszállt volna az új ismerőstől.

Amint beléptek a férfi otthonába, a lány, mintha csak otthon lenne, a kanapéra vetette magát. Talán még soha nem történt vele ilyen. Előbújt belőle a férfi, és miközben a kávét készítette a konyhában, arra gondolt, most ő tartja kézben a dolgokat.

Callie odabent próbált összebarátkozni Ficekkel. Karjaiba kapta és sorban kezdte végignézni Drew dolgait. Nagyszerű könyvek a polcon, ruhák rendetlenül egy széken, és a férfi íróasztala. Az érdekelte legjobban! Drew laptopja lehajtva hevert az asztal közepén. Körülötte jegyzetek, papírok, füzetek. Az asztal jobb oldalán, lent egy szemetes kosárnyi elvetett gondolat. Callie elmosolyodott. Kihúzta a széket és leült. Felnyitotta a laptopot, majd pimaszul beleolvasott a férfi készülő írásába. Mintha próbált volna Drew gondolataiba férkőzni. Váratlanul azonban a férfi mellette termett két gőzölő bögrével és az egyiket átnyújtotta Callie-nek.

- Mit csinálsz? - kérdezte a férfi. Valamiért nem szerette, ha a dolgaiba kutatnak. Viszont a nő szemei láttán mégsem haragot, inkább melegséget érzett. Valakit végre érdekelnek a dolgai, s talán ő maga is. Mintha egy angyalt küldött volna neki az ég.

- Kíváncsi vagyok - nyúlt a lány a bögréért és gyorsan belekortyolt. - Baj?

- Dehogy - rázta Drew a fejét.

- Min dolgozol? - rebegtette Callie a szempilláit, amitől új ismerőse szinte elolvadt.

- Egy thriller lesz. De még nem tudom, mi legyen a vége.

- Nagyszerű! - villanyozódott fel a lány. - Majd akkor én segítek neked! - lelkendezett. - Rengeteg ötletem van! Bár, ahogy látom neked is - nézett körül a füzeteken és a papírhalmokon. Hogyhogy még leírod kézzel a gondolataidat?

- Tudod, én ilyen régimódi vagyok. Valójában, számomra egyszerűbb így - mutogatta Drew a füzetek tucatjait. - Bár... - de a mondatot nem fejezte be, mert amint a lányra pillantott, egyszerűen nem találta a szavakat. Pedig ilyen ritkán fordult elő vele.

Ehelyett, mindketten némán szürcsölték a kávét.

- Még fázol? - kérdezte a férfi Callie-t.

A lány nem felelt, csupán egy kedves mosolyt hintett Drew felé, és lehúzta a maradék kávét. Lassan vetkőzni kezdett.

- Egy forró fürdő jól esne - kacsintott a férfira, és elindult a fürdőszoba felé.

Drew, megbabonázva állt az íróasztal mellett. Egyszerűen nem tudta felfogni, mi történik vele. Szemeivel, a fürdőig elhajigált ruhadarabokat követte.

- Te nem jössz? - hangzott kiáltva a szomszédos helyiségből.

Egy pillanatnyi habozás után, Drew rávágta.

- De, persze. Rögtön megyek - s persze azért megfordult a fejében, hogy ilyen szürreális jelenetet még ő sem tudott volna kitalálni. Az élet ilyen. A fejét rázta, és arra gondolt, hogy mindez túl szép, hogy igaz legyen. De mielőtt lecsukta volna a laptopot, megitta az utolsó korty kávét, és nagyot sóhajtott.

- Ez lehetetlen. De mi van, ha... - gyorsan pötyögött a billentyűzeten pár szót, majd pár pillanat múlva, egy kaján félmosolyra húzta a száját. - Jövök már! - csukta le végül a gépet, és lerángatta pólóját. Mindkettőjük számára, már a fürdőben elkezdődött az érzéki éjszaka, amely, néhány perccel később, a hálóban folytatódott.

A forró víztől, még inkább felhevült testek, összefonódtak, és átadták magukat, az önfeledt gyönyörnek. Callie szinte szolgájává tette a férfit erre az éjszakára. Olyan utasításokat osztogatott, amelyek még Drewt is meglepték, bár elénk élénk volt a fantáziája, mégis kérdés nélkül belement a játékba, hisz ehhez hasonló csodában még nem volt része.

Kora hajnal volt, mire mindkettejük, a végső kimerültség határán, testük felett, minden kontrollt elveszítve, némán feküdt az ágyon. Drew, csupán egy pillanatra hunyta le a szemét, máris az álmok világában élte újra, az esti történéseket. Callie a plafont bámulta, míg a férfi szuszogását hallgatta. Légzése lassan kisimult és Drew felé fordult.

- Aludj csak, Édes! Szép álmokat - suttogta.

Hirtelen felpattant az ágyról és öltözködni kezdett. Az órájára pillantott: hajnali négy.

Még egyszer utoljára visszanézett a békésen alvó Drew-ra. Minden füzetet, és jegyzetet, a laptop tetejére pakolt, majd a földön heverő hátizsákba csúsztatott. A vállára kapta, és elindult kifelé. Az ajtót óvatosan becsukta maga után. Szíve hevesen dobogott, de belül úgy érezte, hogy elérte, amiért jött.

Amint kilépett az ajtón, nagyot szippantott a friss levegőből. Épphogy csak kezdett világosodni. Fejére húzta a kapucnit, és kilépett a kapualjból. Sietve próbált eltűnni ezen a hajnali órán, miközben arra gondolt: "két legyet egy csapásra". Micsoda fergeteges éjszaka volt ez!

Néhány órával később, amint Callie saját otthonába ért, izgatottan csomagolta ki, a legújabb szerzeményeket. Olyan lelkesen lapozgatta, a temérdek füzetet, mintha karácsonyi ajándékot bontogatna.

- Majd el felejtettem - csapott a homlokára, majd előkapta a mobilját. Hetekkel ezelőtt lementette Drew telefonszámát az írói oldaláról. Hogy akár ezen is elérhesse. De már nem volt rá szüksége. Belegörgetett a névjegyzékbe, s megállt névjegynél. "Drew". Nagyot sóhajtott, majd néhány ikonra kattintva sorra nyomta a parancsokat. Előbb "tiltás", aztán "törlés". Végülis neki már nem lesz többet szüksége rá.

Mélyen elmerült a tucatnyi olvasmányba, és már a saját sztorijait szövögette a lopott anyagokból, mikor halk csipogás jelezte, hogy üzenete érkezett.

Oda sem nézett, csak automatikusan nyúlt a telefonért, de mikor rápillantott a kijelzőre, elállt a lélegzete.

- Ez lehetetlen - mondta hangosan. - Most tiltottalak. A képernyőn egy felirat. "Új üzenet: feladó - Ismeretlen.

Callie kezei idegesen remegni kezdtek. Mi a fene? Ez nem lehet - gondolta, de a kíváncsiság úrrá lett rajta. Rányomott, és megnyitotta az üzenetet.

"Szia! Úgy látom mindent megtaláltál. Míg fürödtél, utánanéztem egy-két dolognak. Telefonszámodat is megszereztem. Rájöttem, ki vagy valójában. De tudod mit? Ezért az éjszakáért megérte. Minden megvan, amit akartál? Tudod, odakészítettem neked olyan írásokat is, amit még nem láttál. Meg olyat is, ami már megjelent valahol. Tehát, ha azokat választod, plágiumot követsz el! Az pedig bűn. Ki tudja melyik az? Válogathatsz, mint Hamupipőke a babot és a lencsét. Tartsd meg mind. Írj belőlük valami szépet. Azt hiszed nyertél? Dehogy. Sejtettem, hogy valamire készülsz. A papírok a tiédek lehetnek, de Te az enyém voltál, ezt ne feledd! Drew."

Callie remegő kézzel tartotta a mobilt. Fejében gondolatok százai futottak át, majd kiejtette kezéből a készüléket, úgy mintha tüzes szenet tartott volna. Szeme sarkából egy könnycsepp gurult végig az arcán.

Dühösen pattant fel az ágyról és egy mozdulattal elhajította a rengeteg papírt. Azok úgy szálltak a levegőben, mintha csak egy tornádó kapta volna fel őket.

Talán most először érezte úgy, hogy nem nyert. De ilyen nem fordulhat elő! Egész egyszerűen nem! Vele soha sem! Mérgesen nézte a szanaszét heverő papírokat a szobában. Sokkal nagyobb munka kikeresgélni, ami neki kell belőle, mint újat kitalálni. Ha visszaviszi Drew-nak, majd a férfi azt gondolja róla, hogy gyenge; viszont újra láthatná. Ha meg felgyújtaná a szemetesben, talán még az éjszaka emlékét is törölni tudná. Összeszedte, megint egy halomba rendezte. Az ágy végében, a padlón ülve nézte maga mellette az írásokat. Vissza is vihetné... neki... akkor helyrehozhatná a hibáját. És eltörölné a "bűnt".

Egy váratlan indíttatástól vezérelve a papírköteget visszatette a táskájába, majd úgy döntött, hogy visszaviszi Drew -nak. Csak úgy ott felejti, mondjuk az ajtója előtt, vagy a postaládájában. Ahogyan a helyzet hozza. Az odaút nehezebb volt, mint amikor hajnalban eljött. Útközben, újra és újra elolvasta a férfi üzenetét. Gondolataival mit sem törődve egyre idegesebb lett, ahogyan megpillantotta a ház bejáratát elfogta a félelem. Az ajtó nyitva állt. Torkában dobogott a szíve, a tenyeréből áradt az izzadtság. Most vagy soha - gondolta, s azzal szinte rohanó léptekben felfutott az első szinten, befordult és már is ott termett Drew lakásának ajtajában. A bejáratnál egy "Welcome" feliratú szőnyeg hevert. Levette válláról a táskáját, majd kutakodni kezdett benne. Egyben próbálta kiemelni a papírköteget, majd rendezetten a szőnyegen "felejteni". Igazán nem sok időbe telt volna, de a "bűn" helyrehozása, mintha lelassította volna a pillanatot is. Fejébe húzta a csuklyát. Visszatette vállára az üres táskát, s ahogyan megfordult közelgő léptek hangját hallotta. Nincs tovább idő! Fejét mélyen lehajtva sietett lefelé. Kiért a házból, majd még utoljára visszanézett. Jó kis kaland volt! Aztán arra gondolt, hogy még sincs ez így jól. Mert ha ő visszavitte a papírokat, Drew jobban járt. Megkapta, amit akart. Őt. Hogy tehetett ilyet? Felejtsük el - tanácsolta neki a belső hangja. Sietősen próbált eltűnni a környékről, amikor egy ismerősnek tűnő hang utána kiáltott:

- Callie!

A lány összerezzent. Kezei reszketni kezdtek. Egy férfi lassan közelített Callie felé.

- Nem akarsz mondani valamit?

- Drew? - ismerte fel a hangot, de megfordulni nem mert.

- Miért? Mást vártál? Reggel kerestelek. De eltűntél - szólt a férfi, miközben, a lány elé hajolt a pillantását keresve.

Callie amilyen mélyre csak lehetett, lehajtotta a fejét, hisz borzasztóan szégyellte magát.

- Sikerült elolvasni mindet? Ilyen gyorsan? - folytatta Drew pimaszul.

- Visszahoztam mindet. Hiánytalanul - felelte a lány. - És most hagyj elmenni! - Azzal hirtelen megindult.

A férfi, elkapta a lány karját.

- Állj csak meg! Azt hiszed, ennyivel megúszod? - szorította meg Callie-t és nem akarta, hogy válasz nélkül elmenjen.

A lány kissé megrémült.

- Miért? Mit akarsz tenni? Feljelentesz? - szólt vissza flegmán Callie.

- Megtehetném - közölte a férfi. - Gyere csak velem!

Elengedte a lány karját, és a kezét nyújtotta felé. Callie, kissé habozott, hisz úgy gondolta, talán ez is egy csapda. Végül odanyújtotta a kezét. Majd megoldja valahogy - gondolta magában. Drew, a másik kezével, finoman lehajtotta a lány fejéről a kapucnit, és beletúrt a lány hajába. Majd hirtelen odahajolt, és szájon csókolta. Callie-t úgy meglepte a férfi közeledése, hogy ellenkezni sem maradt ideje. Bár nem is akart. Átengedte magát az ölelésnek, miközben átkarolta a férfi nyakát. Bár néhány pillanat volt csupán, de abban a csókban benne volt minden. Drew kézen fogta a lányt, és elindultak, fel a lakásba. A folyosón, a bejáratnál Drew megállt egy pillanatra.

- Tényleg itt hagytál mindent az ajtó előtt - fordult a lány felé. Kettejük lábai előtt hevert a papírhalom.

Callie picit felhúzta a vállait, és egy félmosoly kíséretében bólintott.

A férfi a fejét rázta. A lány most igazat mondott. Talán mégsem olyan rossz, mint elsőre annak tűnt. Kinyitotta az ajtót, és beengedte a lányt, majd összeszedte az ajtó előtt heverő papírhalmot. Becsapta maga mögött az ajtót. Most sarokba szorítja ezt a tolvajt!

- Szóval, elárulod miért loptad el a dolgaimat? - csapta az asztalra a papírhalmot Drew olyan erővel, hogy Callie egészen megijedt. Percekig megszólalni sem mert. Aztán összeszedte magát és azt mondta:

- Nem tudom. Féltékeny voltam. Rád! A sikereidre - nyelt nagyot. - Jobb sztorikat tudsz kitalálni, mint én. El akartam lopni az ötleteidet - árulta el a lány most már őszintén. - Azt akartam, hogy nekem is legyen valami egészen egyedi ötletem.

- Mégis... miért így? - guggolt a férfi a kanapén ücsörgő lány elé. - Miért nem kérdeztél? Csak szimplán beszélgethettünk is volna. Tudod, van olyan, hogy "ötletelés". De tudod mit? - nyúlt egy sporttáskáért, amelyet magával hozott. Lassan elhúzta a cipzárat és kivett egy laptopot, majd a lány ölébe csúsztatta.

- Mi ez? - nézett rá Callie a férfira.

- A tiéd! A régi munkahelyi gépem. Nekem ott már nem kell, de neked még jó lehet - nyújtotta át Drew. - Vannak rajta elkezdett regények is...

- Hogy mi? Nekem? Miért? Hiszen nem is ismersz? - hökkent meg a lány.

- Te sem engem. Megloptál - húzta össze a szemöldökét Drew. - De én mégis rendes vagyok.

- Nekem nem kell a géped! Nekem ennél sokkal jobb is van! Az írásaid sem kellenek most már - tolta el magától a laptopot. - Még a végén rám fognád, hogy ezt is én loptam el. Jobb, ha most lelépek - pattant fel ingerülten, s kitért a férfi elől. Már majdnem elérte az ajtót.

- Ha azon az ajtón most kimész, feljelentelek a rendőrségen! - közölte Drew fenyegetően, amitől Callie szinte ledermedt és mozdulni sem bírt. Tudta, hogy enélkül is találnának kisebb bűnöket, amiket elkövetett. Azok pedig súlyosbítanák a helyzetet. Megfordult és összeszorított fogakkal bámulta a férfit.

- Majd azt mondom, hogy megerőszakoltál - vágott vissza Callie, miközben ujjait a tenyerébe szorította. Most erősnek kell maradnia.

- Hogy mi? - döbbent le Drew.

- Egy nőnek előbb hisznek, mint neked. A városi kamerák is mind láthatták, amikor odajöttél hozzám. Nekem fognak hinni - harciaskodott tovább a nő.

Drew közelebb lépdelt. Kettejük között ez az egész olyan volt, mint valamiféle játszma.

- Amikor úgy magadhoz szorítottál, és majdnem megfojtottál, nem így gondoltad, igaz? - suttogta Callie fülébe.

- Miről beszélsz? - játszotta meg magát a nő.

- Erről - erre Drew magához húzta a nőt, mire az próbált volna kitérni. De a férfi erősebb volt és már nem volt kétség afelől, hogy mindketten ugyanúgy éreznek. Callie nem akart szabadulni, csak átadni magát a pillanatnak. - Most már tudod, hogy mit loptál el igazán? - sóhajtotta a férfi alighogy elengedte a nő ajkait.

- A szívedet? A szerelmedet? - mosolygott Callie. - A papírjaidat?

- Mindent - vágta rá Drew és újra megcsókolta Callie-t. - Még a három csillagot is az égen, amivel téged kívántalak magamnak.

A nő elmosolyodott és abban benne volt minden. Egymás szemeiben már egy új kibontakozó világ képét látták. S talán közös boldogságukét is.

VÉGE

Zene a történethez:

A novella felosztása szerzőként az alábbi sorrendben: VCL, AG, VCL, AG

Andrew Greasy Facebook oldala: