Az eső sem mossa el

(novella)

Az autó ékszíja nyikorogva ellenkezett, még a rá irányuló düh ellenére sem akart hangtalanul elindulni. Mindenki, aki a környéken élt tudta, hogy az autó tulaja útra kelt. Hogy milyen állapotban az más kérdés. Legszívesebben felrobbant volna a dühtől. Tudta, ha egy percnél tovább marad, vér fog folyni. Ha akarja, ha nem. Dühének kiadását egyetlen, utolsó agysejtje akadályozta meg, hogy valami végzeteset kövessen el.

A parányi falusi ház, az utolsó utcának végén állandó kiabálástól és veréstől volt hangos. Pixie, a páros női tagja ugyan mindent feladott, hogy szerelmével legyen. Elhagyta a családját és mindazt a biztonságos környezetet, ami védelmet nyújthatott volna számára. Elvakította a szerelem, amiért csúfos árat fizetett. Az állandó verések és kegyetlenkedések ellenére próbált kitartani az agresszív férfi mellett, pedig tudta, hogy nem normális. Az elején minden olyan idilli és szinte mesébe illő volt. Amint elköltöztek, és a hátuk mögött hagyták a nagyvárosi életet a férfi viselkedése megváltozott. Féltékeny volt szépséges barátnőjére. Képtelen volt kiverni a fejéből a gondolatot, hogy míg ő távol van Pixie megcsalja. Igaz, erről bizonyítéka nem volt.

Pixie tudta, ha túl akarja élni ezt a mérgező kapcsolatot, mielőbb el kell hagynia párját. De ahányszor a tükörbe nézett, mintha nem is önmagát látta volna. Egy meggyötört, lelkileg megtört nő nézett vele szembe. Ő nem ilyen volt azelőtt. Hol van az, aki egykor volt? Fejben annyiszor eljátszott már a gondolattal, hogy mit fog tenni. Csak a legszükségesebbeket viszi magával. Ahogyan a szobán végigpásztázott a tekintete nem sok minden volt az övé. Előd, a párja, elvette tőle a mobilját, a személyi igazolványát és tulajdonképpen mindent, ami őt jelképezte. Lassú méregként "ölte meg" és elhitette Viktóriával, hogy vele, van gond. Vagyis ahogyan Előd elnevezte: Pixie. Így elmondhatta, hogy ő alkotta meg a nőt. Hiszen a nevét is ő adta. A tetoválásokat, vágásokat is Előd készítette. Fájdalomcsillapító és fertőtlenítő nélkül. Napokig betegen feküdt miatta. Előd haszontalannak tartotta a lányt. Hónapokkal korábban felmerült, hogy Pixie terhes lehet, ezért úgy megverte, hogy ha igaz lett volna, sem maradt volna meg benne a magzat.

A kegyetlenkedések mindennapossá váltak. A kilátástalanság, a menekülés lehetősége nélkül. Pixie azonban nem adta fel. Ahogyan az idő telt tudta, hogy mielőbb el kell hagynia a férfit. Ki kell használnia az egyetlen megfelelő pillanatot. Ez pedig kétszer is eljött, de borzasztóan félt. Első alkalommal a kert kapuból fordult vissza. Másodszor az utca végéről. Torkában dobogott a szíve, zihálva futott vissza a házba. S közben azt kérdezte magától, hogy miért ilyen gyáva? Mi tartja még mindig Előd mellett? Éjszakákon át sírva, fejben ezerszer eljátszott a "mestertervvel" miként szökik meg a férfitól. Az éheztetések és a gyakori betegségek - amelyek lelki eredetűek voltak - meggátolták a szökésben. Majd, amikor a csillagok állása is kedvez - nyugtatta magát.

S bár titkon bízott benne, hogy ez a nap nem jön el, a sors másképpen intézte. Előd kétes üzleteit intézte, ez pedig másfél napra a fővárosba szólította. Mielőtt útnak indult újra megverte Pixie-t, megtépte a haját, kétszer gyomron rúgta, majd étlen- szomjan bezárta a házikó legtávolabbi helyiségébe, a kamrába. Ezen a rideg helyen egyetlen ablak volt, az is magasan, pókhálósan. Fűtés nem volt. Mindenütt ócska lomok, amik a ház régmúltjáról tanúskodtak. Pixie szemei lassan szoktak hozzá a sötétséghez. Hallotta, amikor Előd elhajtott az autójával. Nem vitte szerelőhöz, így aztán mindenki tudta, hogy mikor ment el otthonról.

Pixie az ajtóhoz lépett és próbált kijutni. Körülnézett, hogy mivel tudná kinyitni és kiszabadulni. Az öreg, rozsdás kilincs legalább hatvanéves lehetett. A csavarok meg sem mozdultak benne, viszont az egész szerkezet zörgött és lötyögött. Ez némi reményt adott. Pixie felszívta magát, aztán minden erejét és ügyességét latba vetette. Majd' húszpercnyi kínlódás után a zár megadta magát és a szabadság érzése arcul ütötte.

A bejárati ajtó ugyanúgy zárva volt, de ez sem érdekelte. Ha kell, kitöri az egyik ablakot és kimászik rajta, de Előd elől biztosan elmenekül! Magára kapott egy koszosabb, kötött kabátot, majd megragadott egy földön talált, üres piás üveget és az ablaknak csapta. Az pedig az erős ütés hatására előbb megrepedt, azután kitört. Pont, ahogyan Pixie életében is előbb repedés, majd törés következett. A nő még egy keze ügyébe akadt rongydarabbal kitörte a maradék üvegdarabokat, és próbált kimászni. Szerencsére az ablak nem volt olyan magasan, de vigyázni kellett. Főleg, hogy az eső szemerkélni kezdett. Pixie óvatosan ereszkedett le, szíve hevesen dobogott, tenyere izzadt és úgy érezte magát, mintha egy film menekülős jelenetében lett volna. Pedig ez nem film volt, hanem a valóság. Az ő élete, amit nagyon elrontott akkor, amikor Előddel megismerkedett és összejött. De most itt a lehetőség, hogy helyrehozza hibáját. A kertet egy magas, masszív alumíniumkerítés vette körbe, amit képtelenség lett volna átmászni. Így próbált a szomszédék felé egérutat találni. Végül egy sűrűbb bokrot pillantott meg a két kerítés közötti részen. Ez lesz a megoldás! Az arcát, a nyakát és a kezeit, felhorzsolták, megkarcolták az ágak, ahogyan haladt előre. Magában pedig imádkozott, hogy a túloldalon ne találja szemben magát egy kutyával. Elég nagy volt a szomszédos kert és nem hallatszott át az eb hangja. Közben az ég megadta magát, s mintha dézsából öntötték volna, úgy szakadt. Pixie lélekszakadva, rémülten kopogtatott végig a ház ablakain, hátsó bejárati ajtaján, de senki sem felelt. Az újépítésű ház sarkaiban kamerákat pillantott meg. Pixie próbálta tartani a könnyeit, erősnek kell maradnia. Előd visszaérkezése előtt neki biztosan el kell tűnnie, mert amit a férfitól kapna a szökésért és az üvegtörésért azt biztosan nem élné túl. Szerencséjére a szomszédék nyitva felejtették a kerítést, így könnyedén kisétált és máris a ködös, kihalt utcán találta magát. Csak ekkor kezdte érzékelni, hogy hidegebb van, mint gondolta. Bármeddig is jusson, a kötött kabát vékony lesz. Most azonban az élete és az életben maradása volt a cél. Így tehát a csontig hatoló hideg ellenére ment tovább. A végtelennek tűnő utca aztán főútvonalra vitte. A könnyei és az eső szinte eggyé váltak. Fogvacogtatva ment előre. Vékony kis tornacipője sem éppen az időjárásnak volt megfelelő. Félelme egyre inkább nőtt, ahogyan elérte a főutat. Pénz nélkül, kétségbeesetten fogalma sem volt, meddig juthat. Próbált leinteni több arra haladó járművet, sőt egy távolsági buszt is. Utóbbi sofőrje kegyesen megállt, annak ellenére, hogy a szabályzat megtiltotta neki, hiszen megálló sem volt a közelben.

- Be tudna vinni a belvárosig? - kérdezte Pixie átázottan, remegve.

- Gyere, szállj fel - intett fejével a sofőr és elkezdte gépében ütni a menetjegy árát.

- Nincs nálam pénz - csuklott el a nő hangja, mire a sofőr keze megállt a levegőben és káromkodni kezdett.

- Kérem, segítsen rajtam! A rendőrségre kell mennem! - kérlelte megtört hangon Pixie. Addig is "tető" volt a feje felett.

- Takarodj! Pénz nélkül nem viszlek el! - kelt ki magából a sofőr, mire egy türelmetlen utas felállt a helyéről.

- Én kifizetem a jegyét, csak menjünk már tovább - ajánlotta a férfi készséggel, látva a megtört nőt.

- Takarodj! Miattad elkésik mindenki! - parancsolta le tekintetével Pixie-t, mire az riadtan leszállt. S alighogy megfordult a busz ajtaja bezáródott előtte és hatalmas gázfelhőt engedve elhajtott.

Pixie remegő gyomorral, fázva nézett utána. Tovább reménykedett, hogy valaki megszánja. Figyelte a közeledő, távolodó autókat, s remélte, hogy Előd még nem tér vissza.

Negyedóra múlva újra megállt neki egy autós. Benne egy bézs ballonkabátos, jólszituált hölgy ült. Pixie-nél nagyjából tíz évvel lehetett idősebb. Megszánta az ázott lányt.

- Merre mész? - kérdezte, míg leengedte az anyósülés felőli ablakot.

- A városba akarok eljutni, a rendőrségre - hebegte Pixie.

- Gyere, szállj be! Elviszlek - ajánlotta a nő egyből és kinyitotta az ajtót. Pixie behuppant mellé, és mint egy jól nevelt utas, azonnal bekötötte a biztonsági övét. - Régóta vársz? - kérdezte az ázott utasától.

- Egy ideje - árulta el Pixie és remélte, hogy most már biztonságban lesz.

A hölgy időnként rápillantott utasára és különös érzése támadt. Mintha önmagát látta volna a kétségbeesett, rémült lányban.

- Nem festesz valami túl jól - próbált utasával beszédbe elegyedni.

- A volt párom elől menekülök - csuklott el a lány hangja. - Engem Pixie-nek hívnak - mutatkozott be. - Vagyis Viktória. A párom hív Pixie-nek - árulta el traumatizálva.

- Én Tamara vagyok - mutatkozott be a nő. - Látom bántott is téged.

- Igen - hajtotta le a szőkeség a fejét, mint aki szégyelli. - Bezárva tartott. Az mondta, hogy szeret és feleségül vesz. Mindent megvett nekem. De aztán megváltozott. Egyre gyakrabban vert meg. Bezárt. Senkivel sem tarthattam a kapcsolatot. Ki tudja mit mondott még nekik - sorolta Pixie.

A hölgy hosszú percekig hallgatott. Aztán a kesztyűtartóban keresgélt, miközben a kormányt fogva tekintetét az úton tartotta. Talált egy bontott cigarettás dobozt, abból kihúzott egy szálat, majd a szájába rakta és rágyújtott. Aztán idegesen babrálta a rádiót, kapcsolgatva az adásokat. Végül az egyik zenei állomáson megállította. Közben elhagyták a falut. A főút több kanyarral és körfogalommal a szomszédos kisvárosba vezette át őket.

Az út felét megtették, amikor Tamara lejjebb halkította a zenét és váratlanul mesélni kezdett.

- Én is jártam hasonló cipőben, mint te - avatta be utasát. Pixie megszeppenve nézett a nőre.

- Ezt meg hogy érted?

- Engem is vert a korábbi párom. Többször kerültem miatta kórházba. A bordámat is eltörte - elevenítette fel a múltját, amit legszívesebben elfelejtett volna. - Ő is elválasztott a családomtól.

- Miért ilyen az élet? - hajtotta le Pixie a fejét.

- Majd a tied is rendeződik. Eljöttél. Hidd el, az nagy lépés! Szembe néztél a múlttal és a jelennel. Megölt volna, ha nem szöksz el. Csak idő kérdése. Én is ettől féltem legjobban. A mostani párom tudta nagyon jól, hogy milyen volt azzal a szemétládával a kapcsolatom. Egyszer majdnem agyonverte. De nem hagytam neki. Annyit nem ért, hogy börtönbe kerüljön miatta. Aztán a sors elrendezte. Drogcsempészésért lecsukták. A tied? Művelt ilyesmit?

- Igen - nyelt nagyot Pixie. - Engem is rá akart venni, hogy drogozzak. Ki is próbáltam, de nagyon rosszul voltam tőle.

- Jobban jártál, mert nagyon nehéz lejönni róla. És bele is halhattál volna - húzta le Tamara az ablakot és kidobta a félig elszívott cigarettát. - Elviszlek a rendőrségre és feljelentjük.

- Bejössz velem?

- Nem - döntötte el Tamara. - Megvárlak és leszek a lelki támaszod. De neked kell megtenni, egyedül. Erős vagy hozzá. El tudtál jönni. Bármire képes vagy. Mindent elérhetsz az életben!

- Legyen igazad - engedett Pixie merev tartásából. - Minden rendben lesz - nyugtatta önmagát.

- Az első lépést megtetted. Büszke lehetsz magadra. Látszik rajtad, hogy sokat szenvedtél. Hinni fognak neked.

- Nézd - mutatta jobb csuklóját Pixie új ismerősének, és ami elnyomott cigaretták nyomával volt tele.

- Micsoda szemét! - húzta fel magát Tamara, pedig tudta jól, hogy ezek idővel begyógyulhatnak. - Mindent elmondasz a rendőrségen. Feljelented, aztán telefonálsz a szüleidnek - sorolta. - Ha a zsaruk nem visznek haza, szólj nekem és elviszlek.

- Megtennéd?

- Igen - mosolyogott a nő. - Segítek neked, mert nekem nem segítettek. Én akkor és ott egyedül voltam. De talpra álltam és küzdöttem a démonaimmal. Új életet kezdtem. Eltemettem magamban a múltamnak azt a részét. Viszont sosem felejtettem el, hogy miként erősödtem meg.

- Azt mondod, túl leszek rajta?

- Azt. De lesz még sok álmatlan éjszakád. Esetleg rémálmaid. A lelki sebek gyógyulásához mindig több idő kell, mint a testiekéhez. Legyél önmagaddal szemben nagylelkű. Nem kellenek kőbe vésett határidők. Úgyis tudni fogod, mikor kell ezt a nehéz bőröndöt végérvényesen letenni. Legyél türelmes, de kitartó! - osztotta meg Tamara bölcsességét. S ezek a szavak túlmutattak a jelen helyzeten. Egy olyan jövőt vázolt fel, amire Pixie is vágyott.

Közben elérték a kisváros határát. Utca utcát követve eljutottak a rendőrség épületéhez. Az eső közben megállt. Szinte pont abban a pillanatban, hogy megérkeztek.

Pixie gyomra ekkor görcsbe rándult, kiverte a veríték és gyengeség fogta el, amikor meglátta az épületet.

- Nem tudok bemenni. Félek. Gyáva vagyok - görnyedt előre az ülésen hasát fogva.

Tamara lefékezett a rendőrség parkolójában, megállt, majd leállította a motort. A zenét lekapcsolta.

- Kapsz öt percet - pillantott a rádió időjelzőjére. - Aztán besétálsz és megteszed, amiért jöttünk. Itt megvárlak.

- Neked nincs más dolgod? - nyelt nagyot Pixie.

- Semmi, ami ennél sürgősebb vagy fontosabb lenne.

Az öt perc szinte egy szemvillanás alatt eltelt.

- Menj szépen. Mutatkozz be és meséld el, hogy ki és mit tett veled. Nem kell félned egy percet sem - biztatta Tamara. - Vannak bűnök, amiket még az eső sem tud elmosni.

Pixie nagyot nyelt, ökölbe szorította kezeit, majd megfogadva jóakarója tanácsait bement a többszintes épületbe és mindent úgy tett, ahogyan javasolták neki. Később vettek tőle látleletet, s mint kiderült Előd ellen már több eljárás is folyamatban van. Többek között drogcsempészet- és árusítás, valamint visszaeső garázdaság, súlyos testi sértéssel kiegészítve. Folyt ellene a körözés korábbi bűncselekményei miatt.

Pixie beleegyezett a tanúskodásba. Öt vagy majdnem hat óra is eltelt, mire elengedték. Tamara ezalatt még mindig a parkolóban várakozott. Bár megbeszélték, hogy hazaviszi új ismerősét, Pixie azért meglepődött.

- Mondtam, hogy hazaviszlek - szállt ki az autóból. Erre a szőkeség, immáron plédbe takaródzva lépdelt oda hozzá.

- Tényleg megvártál! - örült meg Pixie a "mentora" láttán. - Mindenben igazad volt. Te egy angyal vagy! Megmentettél engem!

- Mondtam már neked, önmagadat mentetted meg. Én csak fizikailag is hozzásegítettelek azzal, hogy elhoztalak idáig. Majd ha már rendben leszel, kipihented magadat és helyrejöttél tarthatunk egy csajos estét - ajánlotta Tamara.

- Benne vagyok! - bólintott Viktória.

- Most pedig ülj be mellém és hazaviszlek! Merre laksz?

- A város másik végén - bizakodott Viktória. - Majd mutatom az utat.

A szörnyű időszak lezárásával egy új barátság is kezdődött. Tamara azzá a lelki támasszá vált Viktória számára, aki neki anno hiányzott. Ő lelkileg egészen belebetegedett. Pszichológushoz kellett járnia, mert a szülei sem igazán értették miért olyan nehéz, amikor ők támogatták és visszafogadták. Mindent megvettek neki. Ám a tárgyi dolgok, csak múló örömöt jelentettek. Amikor Ádámmal összejött, minden a helyére került. Ő volt az, aki segített neki feldolgozni a fájó múltat.

Az élet nehézségeivel mindenkinek magának kell szembenéznie, de időnként kell valaki, aki segít. Lehet, hogy csak egy tanáccsal, vagy tettel, esetleg egy mosollyal. De a sors, majd úgyis az utunkra tereli a megfelelő időben.

A bűnöket az eső sem mossa el.