Jeti a csillagfényből (mese)

Egyszer volt, hol nem volt az Óperenciás-tengeren is túl, ahol a kurta farkú malac túr élt egy édes, szürke bundájú, szőrös lábú jeti. Magányosan élt az Erdwin-erdő magas barlangjában, amit otthonosan, kényelmesen rendezett be magának. Életének egyetlen hiánya az állandó unalom és egyedüllét volt. Ezért minden csillagfényes estén, amikor az idő engedte kifeküdt a barlangja elé és órákon keresztül nézte a csillagokat. Különösen figyelt, amikor hullócsillagot látott, mert akkor azonnal kívánt. Mégpedig egy jeti lányt. De kívánsága hónapokig, évekig nem teljesült. S mikor egy újabb nyári estén kifeküdt, hogy a csillagokat nézze már nem kívánt magának semmit. Éjfélhez közeledett az óra, amikor szemeinek nem bírt parancsolni és azok majdhogynem lecsukódtak. Előtte azonban feltápászkodott és indult befelé a barlangjába, amikor egy apró kavicsban megbicsaklott a lába és orral egyenesen a barlang közepébe esett be. Borzasztóan sajogni kezdett a bal lábán a nagylábujja és a fájdalom lassan elöntötte egész testét. Magában azt motyogta, hogy "nem fáj, nem fáj", pedig pont ellenkezőleg: egyre erősebben fájt a lábujja. Míg a földön feküdt a fájdalomtól csillagokat vélt látni a szemei előtt. De az egyik csillag egyre vakítóbbá és fényesebbé vált. Közben egyre nagyobb és nagyobb lett, míg olyan hatalmas fényes gömbbé vált, amibe még a jeti-fiú is belefért volna. Aztán hirtelen egy sötét árnyék körvonalait pillantotta meg, majd még kettőt sem pislantott, amikor egy szép, szőke, mandula-szemű jeti-lány jelent meg. Elhalmozta a jetit puszikkal, majd egy nagyobb fehér kötést biggyesztett a jeti-fiú lábujjára. Aztán egy hideg vizes borogatást tett a fejére, hogy enyhüljön a láza, amit a gyulladás okozott. A jetit elnyomta az álom és egészen reggelig békésen aludt. Hajnali hét órakor ébredt meg, s az egész este történteket álomnak gondolta. Aztán a lábujjára pillantott, amin ott virított a kötés, rajta egy édes masnival. S csak ekkor vette észre, hogy baloldalán ott szuszog egy számára idegen jeti-lány, aki még álmában is mosolygott rá. A jeti-fiú, hogy megköszönje a lány kedvességét egy puszit lehelt a homlokára. A jeti-lány átölelte a jetit, aki végre úgy érezte, hogy békére lelt, bár elképzelni sem tudta, hogy honnan került elő a tüneményes jövevény. Szorosan átölelte, s végre tudta, hogy valaki őt is szereti, s végre eljött Ő akit viszont szerethet.

Ha a kis jeti magányos maradt volna, az én mesém is tovább tartott volna...

Itt a vége, fuss el véle...

Jó éjszakát gyerekek!